Kiküldetési pénz, napidíj. Mikor jár? Utólag kérhető-e?
2010-től dolgozom a mentőmotoros szolgálatnál. Egészen 2014-ig Rákoskeresztúri állományban voltam (Anyaállomás) és onnan jártam dolgozni Gödöllőre, Szigetszentmiklósra, Újhartyánra. 2014. áprilistól módosították a kinevezésem Központi státuszra (ott van a motor állományban) és még 3 másik állomás megnevezve (K-túr, Lőrinc, Bázis). Ebben az évben motoros szezonon kívül kocsiztam Gödöllőn (ami nincs a kinevezésemben) és így kiküldetésnek minősült, kaptam “benzinpénzt” ill. napidíjat. Ekkor merült fel bennem, hogy Keresztúriként kapnom kellett volna 2010-2014-ig kiküldetési pénzt, ill. napidíjat. (Mert csak a 9ft/km munkába járási támogatást adták.) Kérdésem, hogy ez valóban járt volna-e? És ha igen, visszamenőleg kérhető-e, meddig? Köszönöm a választ!
A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZ
Válaszadás időpontja: 2015. április 12.
Válaszadó: Dr. Kusper Zsolt
A munkáltató a törvényben előírt, a kinevezés és a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok szerinti foglalkoztatási kötelezettségét akkor teljesíti, ha a közalkalmazottat a munkavégzési helyén, a munkakörébe tartozó munkával ellátja. A munkáltató köteles a közalkalmazottnak azt a költségét megtéríteni, amely a munkahelyén kívüli munkavégzésével (kiküldetéssel, kirendeléssel, stb.) összefüggésben – pl. útiköltséget -. Szükségesek és ezáltal indokoltak azok a költségek, amelyek a teljesítés érdekében elengedhetetlenül merülnek fel, azaz amelyek nélkül a munkavégzés lehetetlenülne: napidíj, utazási költségtérítés, külföldi kiküldetés költsége, tanulmányi költségek, stb.A belföldi hivatalos kiküldetést teljesítő munkavállaló élelmezési költségeit, a napidíjat a 28/2005. (XII.20.) Korm. rendelet rendelkezései alapján kell megtéríteni. A munkáltató 2010. évi május hónap 01. napjától a 39/2010. (II.26.) Korm. rendelet alapján köteles megtéríteni a közalkalmazott munkába járással kapcsolatban felmerült utazási költségeit. A munkahely fogalmával kapcsolatosan itt kívánom felhívni a figyelmet arra, hogy a jogalkotó nem használja a munkahely egyes típusainak megnevezését, így nem találkozunk a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (Mt.) az állandó, illetve a változó munkahely fogalmával sem. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a felek a kinevezési okmányban – munkaszerződésben – ne használhatnának ilyen fogalmakat, illetve ezt – különösen az ún. változó munkahelyet – maguk is meghatározhatják, következésképpen a kinevezés szerinti munkavégzési helyhez viszonyítva van jelentősége az eltérő munkavégzési helynek.
Amennyiben a kinevezési okmány az „állandó” munkavégzési helyet – jelen esetben 2010. évtől 2014. év április hónapig Rákoskeresztúri Mentőállomást – rögzíti, akkor az attól eltérő hely fogalmát viszonylag egyszerű értelmezni. Elképzelhető, hogy a kinevezéskor – vagy annak későbbi felek általi módosítását követően, ami a kérdező esetében 2014. évi április hónapban megtörtén – a kinevezési okmányban a munkahelyet „változó” munkahelyként határozzák meg oly módon, hogy több konkrét munkahelyet – Központi mentőállomás mellet Rákoskeresztúr, Pestlőrinc és Bázis mentőállomást –, vagy egy nagyobb földrajzi területet, vagy a munkáltató működési területén lévő meghatározott vagy valamennyi telephelyet jelölik meg munkahelyként. Ilyen esetben egyik telephelyről a másikra történő utasítás nem minősül a szerződéses munkahelytől eltérő foglalkoztatásnak. Ebben az esetben a munkáltató mérlegelési körében eldöntheti, hogy a változó munkahely keretein belül konkrétan melyik munkahelyre osztja be a közalkalmazottat. Következésképpen a munkáltató egyoldalúan jogosult meghatározni a munkavégzési helyet, vagyis a munkáltató még olyan telephelyre is beoszthatja a munkavállalót, amely korábban, a szerződés megkötésének időpontjában még nem is működött [EBH2004.1052]. A munkavállaló másik telephelyre történő beosztása ezért nem minősül kiküldetésnek. Ezzel összefüggésben a bíróság azt is kimondta, hogy a munkáltató gazdálkodási körébe tartozó kérdés az, hogy egy adott munkakör tekintetében változó munkavégzési helyet alkalmaz akkor is, ha több telephellyel akkor még nem is rendelkezik. A munkáltató gazdasági döntéseinek célszerűségét, szükségességét, előkészítettségét, megszervezettségét a munkavállaló nem vitathatja.
A fentebb leírtakat figyelembe véve a kérdéses időszakra – 2010-től 2014-ig – a munkáltató azzal, hogy a közalkalmazottat a kinevezési okmány szerinti munkavégzési helyén – Rákoskeresztúri Mentőállomás – kívüli munkavégzésre kötelezte, a fentebb hivatkozott kormányrendelet alapján köteles lett volna megtéríteni a közalkalmazott munkába járással kapcsolatban felmerült költségeit – napidíjat, utazási költségtérítést –. Következésképpen a munkáltató által meg nem fizetett költségtérítésre a közalkalmazott jogszerűen igényt támaszthat az elévülési idő figyelembevételével. A munkajogi igény három év alatt évül el [Mt. 286.§ (1) bek.].
