Karácsonyi köszöntő
Tisztelt Bajtársak!
Ismét eltelt egy év. Rengeteg munkával, sok nehézséggel és elképesztő mennyiségű mentési feladattal. Készülünk a karácsonyra, és az újév közeledtével visszanézünk az elmúlt tizenkét hónapra. 2019 a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége számára is nehéz év volt, de nem eredménytelen: elértük, hogy a munkáltató valódi szakszervezetként tekintsen ránk, mostantól nem lehet bennünket megkerülni. Számos kedvezményt szereztünk és tartottuk fent nemcsak szövetségünk tagjai számára, hanem minden mentődolgozó javára.
Hiszem, hogy az új esztendő mentőhöz méltó anyagi és erkölcsi megbecsülést és nem utolsósorban jó egészséget és békét hoz számotokra, ebben számíthattok szövetségünkre. Ha megállunk egy pillanatra a közös jelképes karácsonyfánkra tekintve, láthatjátok a közösség erejét, és azt, hogy mit jelent a valódi érdekképviselet, a tényleges munka, erőfeszítés és kitartás a Bajtársakért. Ez azonban csak akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen vagyunk, mert minél nagyobb a taglétszámunk, annál erősebbek vagyunk.
Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban mindannyiunk lelkébe béke költözik, amely az egész jövő évre kitart. Tudom, hogy közületek sokaknak telik munkával a karácsony is, de remélem, hogy minél többen otthon, családi körben tudják tölteni az ünnepeket. Néhány napra megállhatunk, megpihenhetünk, gondolhatunk családunkra, szeretteinkre, barátainkra és persze Bajtársainkra is. Aki egy szirénázó mentőautóban, egy diszpécserközpontban vagy egy állomáson tölti az ünnepeket, vagy annak csak részét, annak külön kitartást és nyugodt szolgálatot kívánok.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége nevében kívánok minden mentődolgozónak és családjának áldott karácsonyt, békés, boldog, eredményekben gazdag újesztendőt. Szívből kívánom, hogy az elkövetkező, 2020-as évben is a szeretet, az összefogás és persze a bajtársiasság jellemezze mindennapjainkat.
Ehhez kívánok jó erőt, egészséget, kitartást, jókedvet és lelki békét.
Dr. Kusper Zsolt
a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke