112

Hogyan hívhat mentőt?

Eljött az ideje a közös fellépésnek! Létrejött az egészségügyi Akciószövetség

Az egészségügyi ágazatban súlyos bizalmi válság alakult ki. Az életünket, személyes mozgásterünket nemcsak a járvány, hanem a megkérdezésünk nélkül, sebtében megalkotott törvény is veszélyezteti.

 

Az új szolgálati jogviszonyról szóló törvény azonban nem csupán az egészségügyben dolgozók életére, de a teljes társadalomra hatással bír, mert annak következményeként ellehetetlenülhet az ellátás, mindez egy világjárvánnyal súlyosbítva akár emberéletekbe is kerülhet.
Ezért Akciószövetséget hozunk létre, hogy összehangoltan, széles munkavállalói réteget képviselve küzdjünk deklarált célunkért, és betegeink biztonságáért.

 

Az akciószövetség célja, egy olyan, az érintettek széles körének elfogadásán alapuló, előzetesen társadalmi vitára bocsátott, alapjaiban új törvény vagy törvénymódosítások elfogadtatása, mely a jelenlegi szabályozásnál átláthatóbb, és nem érintheti hátrányosan az egészségügyi munkavállalókat.

 

Az akciószövetség tagjai által képviselt munkavállalók létszámára hivatkozva tárgyalásokat kezdeményezünk a kormányzattal, melyek sikertelensége esetén a nyomásgyakorlás jogállamiság által biztosított eszközeihez fogunk folyamodni.

Minden érdekvédelemben érintett szervezet csatlakozását várjuk, gyertek, együtt vagyunk erősek!

 

Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Független Egészségügyi Szakszervezet
Magyar Orvosok Szakszervezete
Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége
Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége

Hogyan csatlakozhatsz?

  • 1

    Kérelem letöltése

    A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.

    arrow
  • 2

    Kérelem kitöltése

    Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.

    arrow
  • 3

    Kérelem beküldése

    Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
    1044 Budapest IV.,
    Fiumei út 18/A. Fszt.2.

    arrow
  • 4

    Tagfelvétel visszaigazolása

    A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.