112

Hogyan hívhat mentőt?

Már megint csúsztatott az OMSZ a kollektív szerződésről

Egészen furcsa hírlevelet kaptunk az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) kedden. Ebben a munkáltató azt állítja, hogy szakszervezetünk szándékosan pénzt akart elvonni a mentődolgozó Bajtársaktól, de ez természetesen nem igaz.

 

Az OMSZ kedden azt írta, a „MOMSZ a bíróságtól a 2016. december 09. napján kelt Kollektív Szerződésünk érvénytelenné nyilvánítását kérte anélkül, hogy a munkáltató felé ezt megelőzően érdemi, konkrét módosítási javaslatokat, tárgyalásra alkalmas álláspontot fogalmazott volna meg. A peres eljárás első fokon az OMSZ pernyertességével zárult, a MOMSZ fellebbezése következtében azonban a Kollektív Szerződést a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. február 19. napján kihirdetett ítéletével érvénytelenné nyilvánította.”

 

Ezzel szemben a valóság az, hogy februáran a Fővárosi Törvényszék az OMSZ és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) által 2016. decemberében megkötött kollektív szerződését azért nyilvánította érvénytelennek, mert azt úgy jött létre, hogy az erre irányuló szándékukról sem tájékoztatták szakszervezetünket, vagyis még annak a lehetőségét is elzárták, hogy több, mint 1600 mentődolgozó akaratát megfogalmazhassuk, ezzel véglegesen kirekeszthettek volna nemcsak a kollektív szerződésből, de annak módosításában való érdemi részvételéből is.

 

Az OMSZ és a MÖSZ felülvizsgálati kérelmét a Kúria szerdán tárgyalta, azonban a döntését december 11-re halasztotta. Továbbra is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a MOMSZ nem a kollektív szerződés kidolgozása és megkötése ellen van, éppen ellenkezőleg. Azt szeretnénk, hogy végre éljünk a jogszabály adta lehetőséggel és olyan kollektív szerződés jöjjön létre, amely nem csak a jogszabályokra hivatkozik, hanem szabadszavas megfogalmazás formájában szabályozza a munkáltató és a Bajtársak közalkalmazotti jogviszonyával, élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeke. Valamint mindazt, amelyeket a jogszabály a felek megállapodása körébe utalt, illetőleg amelyekről a jogszabály nem rendelkezik, de a felek az ezekről való megállapodást szükségesnek tartják.

Hogyan csatlakozhatsz?

  • 1

    Kérelem letöltése

    A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.

    arrow
  • 2

    Kérelem kitöltése

    Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.

    arrow
  • 3

    Kérelem beküldése

    Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
    1044 Budapest IV.,
    Fiumei út 18/A. Fszt.2.

    arrow
  • 4

    Tagfelvétel visszaigazolása

    A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.