112

Hogyan hívhat mentőt?

Ünnepi köszöntő Mentők Napja alkalmából

Kedves Bajtársak, Kollégák, Szuperhősök!

 

A szuperhősökről igen népszerű filmeket vetítenek mostanában a mozik. Az igazi hősök jelmeze azonban nem egy vasból készült maszk, egy színes pajzs vagy egy látványos köpeny. A valódi szuperhősök piros-sárga, kopott, gyakran saját kézzel mosott jelmezben mentik az életeket.

Újabb év telt, május 10-én ünnepeljük a mentők napját. Kresz Géza, aki 1887-ben ezen a napon megalapította az önkéntes mentőszolgálatot, hihetetlenül büszke lenne rátok. Azt hiszem, büszkébb, mint az utóbbi néhány évtizedben bármikor. Az egykori fővárosi kerületorvos meghatódva, könnyes szemmel nézné azt az emberfeletti harcot, amit minden nap sikeresen vívtok meg.

 

A nevében köszönöm meg a mentőorvosoknak, a mentőtiszteknek, a mentőápolóknak, a mentőgépkocsi-vezetőknek, a mentésirányítóknak és mindenkinek, aki más, támogatói munkakörben dolgozik ezen a területen. A Ti munkátoknak hála, a magyar embereknek egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy ellátás nélkül maradnak szükséghelyzetben. Mondom mindezt úgy, hogy több száz ember hiányzik erről a területről.

Mindezek ellenére bátran kijelenthetjük, hogy a mentés ma a sürgősségi ellátás folyamatának egyik legérzékenyebb pontja. Ne köntörfalazzunk: a mi szerepünk sajnos nem jelent sem szakmai megbecsülést, sem politikai elsőbbséget. A társadalmi megbecsülés szép dolog, de sajnos sok esetben ilyet csak akkor kapunk, amikor segítettünk valakin.

 

Az egészségügy, azon belül az oxyológia rendszerének problémáit most fölösleges lenne végigvennünk, azt hiszem, mindenki tisztában van az ágazatot érintő súlyos gondokkal. Egyvalami mellett azonban ezen az inkább ünneplésre való napon sem mehetünk el szó nélkül: ez a két évvel ezelőtt bejelentett, többlépcsős béremelés, amely valójában felzárkóztatásra volt elég. Továbbra is várat magára a mentő életpályamodell bevezetésével legalább 50 százalékos béremelés. Ezt a szakszervezet eddig sem hagyta, és ezután sem hagyja szó nélkül, ezt megígérjük. Az ezzel kapcsolatos lépéseinkről hamarosan hallani fogtok.

 

Őszintén és feltétel nélkül bízom benne, hogy a szomorú helyzet nem marad mindig így. Remélem, hogy a szolgálat képes megújulni, és Kresz Géza méltó örököseinek hamarosan méltó anyagi és társadalmi elismerés jár majd.

Sokat gondolkozom azon, hogy mi ad erőt nektek. Azt hiszem, fölösleges annyit gondolkozni rajta, ugyanis nyilvánvaló,  hiszen a mindennél előbbre való nemes cél továbbra is felülír minden gondot: ez pedig nem más, mint az emberi élet. Ezért nem lehetünk Nektek eléggé hálásak.

 

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének nevében kívánok Nektek minden jót, erőt, hitet és kitartást további munkátokhoz! Ebben pedig számíthattok segítségünkre és együttműködésünkre!

 

Dr. Kusper Zsolt

a MOMSZ elnöke

Hogyan csatlakozhatsz?

  • 1

    Kérelem letöltése

    A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.

    arrow
  • 2

    Kérelem kitöltése

    Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.

    arrow
  • 3

    Kérelem beküldése

    Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
    1044 Budapest IV.,
    Fiumei út 18/A. Fszt.2.

    arrow
  • 4

    Tagfelvétel visszaigazolása

    A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.