112

Hogyan hívhat mentőt?

Munkahelyi elsősegély tanfolyam a mentők vezetésével

Biztosítson életmentő tudást munkavállalói számára!

 

Az emberi élet védelme minden munkáltató felelőssége. Míg a gyárakban, üzemekben dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve, addig az irodai munkát végzők körében ritkábban fordulnak elő súlyos balesetek. Ám egy hirtelen bekövetkező rosszullét vagy kisebb sérülés bárhol és bármikor előfordulhat. Ekkor életmentő lehet, ha valaki már a helyszínen rendelkezik elsősegélynyújtó tudással és azonnal a tettek mezejére lép.

 

 


A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége által nyújtott Munkahelyi Elsősegély Tanfolyam nem csak a törvények által előírt követelmények (3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelmények minimális szintjéről) teljesítését biztosítja. Az oktatás elvégzése egy olyan felelősségteljes döntés, amely növeli a munkavállalók biztonságérzetét, a vállalat iránti elkötelezettségét és lojalitását.


 

 

Miért elengedhetetlen a munkahelyi elsősegély tanfolyam?

 

Az elsősegélynyújtás alapvető készségei minden munkavállaló számára elérhetők, ráadásul könnyen megtanulhatók. Az oktatáson átesett személy nemcsak egy esetleges munkahelyi baleset vagy rosszullét során kamatoztathatja tudását. Bárhol és bármikor szemtanúi lehetünk egy váratlan egészségügyi problémának, ahol szükség lehet a korábban már elsajátított tudásunkra. A gyors közbelépés életet menthet, különösen azokban a kritikus percekben, amíg a szakszerű ellátást nyújtó mentők ki nem érkeznek a helyszínre. Nem szabad alábecsülni sem egy jól időzített hívást, sem egy stabil oldalfekvést, pláne nem egy mellkaskompresszió szükségességét – melytől a legtöbb ember retteg. Ám higgyék el, egy hirtelen történő szívleállás során nem tudunk annál rosszabbat tenni, minthogy nem teszünk semmit.

 

A munkahelyekre vonatkozó jogszabályok pontosan meghatározzák, hogy hány főnek kell rendelkeznie ilyenfajta képzettséggel: műszakonként legalább egy elsősegélynyújtó jelenléte kötelező, azonban a felelős munkáltatók törekednek arra, hogy a lehető legtöbb munkavállaló rendelkezzen ezen ismeretekkel. Egy váratlan szerencsétlenség mindenkit érinthet, és minél többen rendelkeznek a megfelelő tudással, annál nagyobb eséllyel lehet minimalizálni a sérüléseket és a veszteséget.

 

 

Hívjon minket!

 

 

 

munkahelyi elsősegély tanfolyam

 

 

Munkahelyi elsősegély tanfolyam – Miért a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségét válassza?

 

  • A mentők szakértelme

    Mi nem csupán tanítjuk az elsősegélynyújtást, hanem nap mint nap átéljük – életeket mentünk. Azok a mentő szakemberek, akik nálunk tanítanak, mind évtizedes tapasztalattal rendelkeznek és a legkülönfélébb vészhelyzeteknek voltak már részesei. Tanfolyamainkon nemcsak az elsősegély alapjait oktatjuk, hanem a valós életből hozott példákkal, gyakorlati tanácsokkal, megtörtént esetekkel készítjük fel tanulóinkat arra, hogy miként reagáljanak hatékonyan, gyorsan és magabiztosan egy adrenalindús helyzetben. Egy olyan helyzetben, ahol a felismerés és a gyors cselekvés kulcsfontosságú – ezt mi, mentők tudjuk a legjobban és leghitelesebben átadni.

  • Ha minket választ, akkor a mentőket támogatja

    Amikor a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége mellett teszi le a voksát, akkor NEM egy profitorientált vállalkozó zsebét duzzasztja tovább. A tréningekből származó bevételek nonprofit céllal a magyar mentőket támogatják. Mit is jelent ez? Azt, hogy minden forint, amit ránk költ, közvetlenül hozzájárul a mentők érdekképviseleti szövetségének működéséhez, a mentődolgozók támogatásához. Ha minket választ, akkor Ön nemcsak egy életmentő képzést biztosít a munkavállalói számára, hanem közvetve hozzájárul ahhoz, hogy a mentők továbbra is a legmagasabb színvonalon végezhessék a dolgukat.

  • Gyakorlatra épülő, életmentő készség

    Tanfolyamainkon nemcsak elméletet tanítunk, sőt… Az elsősegélynyújtás egyszerű és könnyen elsajátítható fogásokra épül. Mi azokat az alapvető mozdulatokat és technikákat mutatjuk meg, amelyek az egyes szituációkban a legnagyobb segítséget nyújtják. Meg fogják tanulni, hogyan kell gyorsan és helyesen felismerni azt, hogy mikor kell közbe avatkozni, hogyan hívják a megfelelő segítséget, és mindeközben hogyan nyújtsanak elsősegélyt.

  • Elérhető tudást mindenkinek!

    Az elsősegélynyújtás sokak szemében félelmetes vagy bonyolult feladatnak tűnhet, de valójában már a nagyon egyszerű alapmozdulatok ismerete is életmentő lehet. A legfontosabb nem az orvosi kompetencia, hanem az időben történő reagálás és cselekvés.

    A tanfolyamainkon résztvevő személyek megtanulják kezelni a pánikot; azt, hogy miként lépjenek fel gyorsan, és hogyan legyenek magabiztosak és tettre készek.

     

    Az oktatók interaktív bemutatókkal és gyakorlati foglalkozásokkal készítik fel őket arra, hogy ne csak nézői, hanem aktív részesei legyenek a segítségnyújtásnak.

 

 

munkahelyi elsősegély oktatás

 

 

Elsősegélynyújtás a munkahelyen: több, mint törvényi kötelezettség

 

A törvényi előírásokon túl az elsősegélynyújtás egy olyan alapvető emberi készség, amely munkavégzés során biztosítja a munkavállalók jóllétét és erősíti a biztonságérzetüket. Amolyan társadalmi felelősségvállalás, mely nemcsak a cég belső, de külső megítélését is jó fényben tünteti fel.

Az elsősegélynyújtó tanfolyamra való jelentkezés tehát nemcsak a jogszabályok betartását jelenti, hanem egyfajta extra juttatás mindazok számára, akik idáig csak álmodoztak arról, hogy valamilyen jó cselekedetet vagy nagy dolgot vigyenek végbe. Az a cég, amely törődik dolgozói biztonságával és egészségével, biztosít egy vagy több olyan munkaerőt is, aki a váratlan helyzetekben nyugalmat és biztonságot tud sugározni – ezzel növelve a munkahelyi morált és az általános produktivitást.

 

 

Mit biztosít a munkahelyi elsősegély tanfolyam?

 

A fentieken túl az tréning során megtanítjuk azt is, hogy miként kell felismerni a különböző egészségügyi állapotokat:

 

Milyen tünetei vannak például a

  • stroke-nak,
  • a szívrohamnak vagy
  • a légúti elzáródásnak.

 

Ám mit érne ez a tudás anélkül, ha nem tudnánk a helyes cselekvést? Megmutatjuk hogyan lehet mindezekre hatékonyan reagálni.

A kisgyermekek vagy az idősebbek más-más bánásmódot igényelnek, így az alapvető ellátások mellett biztosítjuk ezen eltérő reakciót igénylő személyek egyedi kezelését is.

 

 

Hogyan zajlik a munkahelyi elsősegély tanfolyam?

 

A MOMSZ által tartott munkahelyi elsősegély tanfolyamok során a résztvevők valós életből vett példákon és interaktív gyakorlatokon keresztül tanulnak. A képzés során bemutatjuk, hogyan kell használni az alapvető elsősegélynyújtó eszközöket, és gyakoroljuk az újraélesztési technikákat. Minden résztvevő szituációs gyakorlatokon keresztül sajátíthatja el azon helyes cselekvési módokat, melyekkel képesek lesznek életet menteni.

 

A jelenlévők tudni fogják:

  • mik a leggyakrabban előforduló megbetegedések,
  • a kórképek felismerését, illetve
  • mindezek alap szintű ellátását.

 

Akár járó, akár eszméletlen, akár klinikai halál állapotában lévő betegekről beszélünk, átadjuk maximális tudásunkat, amely segítségével pontosan be tudja azonosítani a státuszt és meg tudja kezdeni az alapellátást.

 

Az életszerű példák bemutatásához és elsajátításához szemléltetőeszközöket használunk:

  • újraélesztő fantomok,
  • kötszerek,
  • oktató defibrillátorok.

 

Fentiek segítségével ragadunk ki a valós életben megtörtént szituációkat és ezeken keresztük tanítjuk meg a helyes eszközhasználatot. Mindeközben válaszolunk az összes felmerülő kérdésre. Tekintettel arra, hogy képzéseink nem olyanok, mint az iskolarendszerű tanítások, a kérdezés joga bármikor eszközölhető.

 

 

Hívjon minket!

 

 

 

Több képzési csomag közül lehet választani

 

Alap elsősegély nyújtó tanfolyamunk 6 órás intervallumot foglal magába, ám további képzéseink is rendkívül hasznosak. Lehetőség van külön tanfolyam keretein belül elsajátítani az újraélesztést. Itt kizárólag az eszméletlen beteg felismerésével, ellátásával, valamint a klinikai halál állapotával foglalkozunk, azonban van egy további tréning is, mely az iménti bővített változata. Ez az úgynevezett újraélesztés és defibrillátor tanfolyam.  Utóbbi két tréning oly mértékben különbözik egymástól, hogy a szükséges ismeretanyag mellett megtanítjuk a félautomata defibrillátor használatát is.

 

 

Csomagajánlataink

 

  • Elsősegélynyújtó tanfolyam – Maximum 15 fő részvevő, 155.400 Ft /tárgyi adómentes/
  • Újraélesztési képzés – Maximum 15 fő részvevő, 66.600 Ft /tárgyi adómentes/
  • Újraélesztési és defibrillátor-tanfolyam – Maximum 15 fő részvevő, 99.900 Ft /tárgyi adómentes/

 

A csomagok árain felül helyszíni kiszállási díjat is felszámolunk, mely az eltérő távolságokra való tekintettel változhat.

Lehetőséget adunk egyedi tanfolyamcsomag összeállítására is, mely kizárólag a megrendelő által szükségesnek ítélt témaköröket érintik. Ehhez kérjen egyedi árajánlatot.

 

 


Minden képzés elvégzéséről a résztvevő nevével ellátott Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerben jegyzett tanúsítványt állítunk ki.


 

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot, keresse kollégánkat:

 

Juhász Gyula
juhasz.gyula@momsz.hu
+36 30 678 4878

 

 


Ne várja meg, míg bekövetkezik a baj! Tegyen MOST azért, hogy munkahelyén mindenki felkészülten tudjon cselekedni a hirtelen jövő eseményekre, rosszullétekre vagy balesetekre. Vegye fel velünk a kapcsolatot és biztosítsa munkavállalói számára a nélkülözhetetlen életmentő tudást!


 

Hogyan csatlakozhatsz?

  • 1

    Kérelem letöltése

    A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.

    arrow
  • 2

    Kérelem kitöltése

    Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.

    arrow
  • 3

    Kérelem beküldése

    Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
    1044 Budapest IV.,
    Fiumei út 18/A. Fszt.2.

    arrow
  • 4

    Tagfelvétel visszaigazolása

    A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.

 

Biztosítson életmentő tudást munkavállalói számára!

 

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége által nyújtott Munkahelyi Elsősegély Tanfolyam nem csak a törvények által előírt követelmények teljesítését biztosítja. Az oktatás elvégzése egy olyan felelősségteljes döntés, amely növeli a munkavállalók biztonságérzetét, a vállalat iránti elkötelezettségét és lojalitását.

 

Érdekel

This will close in 0 seconds