112 Hogyan hívhat mentőt?

Tisztségviselő-választás

Tisztelt Bajtársaink!

A rendszerváltás részeseiként meg kívánjuk újítani a MOMSZ működését és tisztségviselőinek szerkezeti struktúráját. Tekintettel a jelenlegi körülményekre, a megújításba be szeretnénk vonni a teljes mentődolgozói társadalmat. Ennek jegyében az új tisztségekre jelöltállítási lehetőséget biztosítunk minden mentődolgozó számára. A jelöltállításhoz az alábbi űrlap kitöltése szükséges, ezt követően pedig a jelöltek részéről egy elfogadó nyilatkozat, illetve amennyiben nem tagja a jelölt a szövetségnek, úgy belépő nyilatkozat is. 


Amennyiben egy tisztségre több jelölt is elfogadja a jelölést, úgy közülük szavazással a közgyűlés fog dönteni – ki kap megbízást a tisztség betöltésére.

Milyen tisztségre lehet jelöltet állítani?





Megyei küldöttek

Mind a 19 vármegyéből és Budapestről 1-1 fő, összesen 20 fő.

Ők az adott megyék dolgozói állományával tartanak szoros kapcsolatot, a kivonulók és mentésirányítók, adminisztratív és műszaki munkatársak javaslatait, észrevételeit, panaszait kezelik egyéni és kollektív szinteken. Ők kapcsolják össze a tagságot az elnökséggel, mivel közülük régionként egy-egy küldött, 1 éves váltásban lesz az elnökség tagja . Információikkal és javaslataikkal segítik az elnökség munkáját. Kapcsolatot tartanak a Mentőszolgálat regionális és megyei vezetőivel. Részt vesznek a tagtoborzásban, a szervezet irányításában és a döntések végrehajtásában.


Feltett szándékunk, hogy még az idei évben minden tisztséget betöltve létrehozhassuk a MOMSZ új szrvezeti stuktúráját, így hatékonyan és eredményesen képviselhessük a mentődolgozók érdekeit.



Együtt sikerülhet!


GDPR

HOGYAN CSATLAKOZHATSZ?

1

Kérelem letöltése

2

Kérelem kitöltése

3

Kérelem beküldése

4

Tagfelvétel visszaigazolása