Mint az már ismeretes a Parlament kivételes eljárásban elfogadta az új KATA tv.-t, ami a kisadózók többségét radikális változtatásra kényszeríti a tevékenységükkel kapcsolatban.
Mi változott?
A KATA választását kizárólag
– Főfoglalkozásban – Egyéni vállalkozóként – Lakossági megrendelőktől bevételt szerzőknek
teszi lehetővé a törvény. (kivéve a taxisok)
Mi okozhat problémát az egészségügyi dolgozók-mentődolgozók- körében? Ebben a szektorban, döntő hányadban a másodállásunk szintén az egészségügyben van.Jellemzően kórházi fekvőbeteg osztályokon, sürgősségi betegellátó osztályon, orvosi ügyeleten, betegszállításban. Ez a munkavállalóknak lehetővé tette, hogy a főállásból származó jövedelmüket kiegészítsék, így biztosítva megélhetésüket. A munkáltatóknak is hasznos, mert biztosította a munkaerőt, aminek elégtelensége markánsan jelen van az egészségügyben. Még ez a „felállás” sem tudta a humánerőforrás hiányának réseit maradéktalanul betömni és az alacsony béreket kompenzálni.
Tisztázzuk: legális, törvényes adónemet választottak az itt dolgozók, a KATA igénybevétele során. Hosszú éveken keresztül eleget tettek adófizetési kötelezettségüknek. Főállásukból származó jövedelmük után becsületesen befizetésre került az adó és a járulékok. Másodállásukból befizetésre került az előírt összeg.
Probléma: a főállásunk egy állami cégnél létesült (ESZJTV hatálya alatt) tehát NEM lehetünk főállású vállalkozók. Másodállásunk létesítése engedélyhez kötött. Nem lehetséges az, hogy magánszemélynek számlázzunk, hiszen NEM lakossági megrendelőktől származik a bevételünk. (kórházakkal, önkormányzatokkal, egészségügyi szolgáltató magáncégekkel állunk jogviszonyban, velük szerződtünk)
Tehát a mentődolgozó kiesik a KATA választásra jogosultak köréből. Az egyéb adózási formák magasabb terhet jelentenek,vagyis csökken a jövedelem. Több adminisztráció, számlagyűjtögetés következik…vagy befejezi ezt a fajta munkavégzést.
Az, hogy néhány ügyeskedőre, csalóra való hivatkozással egy teljes csoportot büntetnek, nem felel meg a fair play szabályainak. Az pedig, hogy onnan szeretnének többlet adóbevétel megszerezni ahol alacsony a bér és a munkavállalók száma elmarad a kívánalomtól- szintén nem szerencsés.
Elfogadhatóbb lenne az a megoldás az egészségügyben, hogy reális keretek, jövedelmi határok felállítása után, a főállásmellett dolgozók, ebben az ágazatban továbbra is hozzáférjenek ehhez az adózási formához. Jövedelmed kiegészülne és a munka is el lenne végezve.
Ha már nem tudnak méltó bért fizetni a tisztességes megélhetéshez, akkor legalább ne lehetetlenítsék el az egészségügy rabszolgáit!
Hogyan csatlakozhatsz?
1
Kérelem letöltése
A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.
2
Kérelem kitöltése
Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.
3
Kérelem beküldése
Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére: 1044 Budapest IV., Fiumei út 18/A. Fszt.2.
4
Tagfelvétel visszaigazolása
A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.
A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk látogatóinknak és hatékonyabbá tegyük weboldalunk működését. A sütik kis méretű adatfájlok, amelyet a weboldal helyez el az Ön böngészésre használt eszközén. A sütik elmentik a böngészési adatokat, így weboldalunk következő meglátogatásakor oldalunk felismeri az Ön böngészőjét és kényelmesebbé teheti az Ön számára oldalunk használatát. Emellett segíti egyes funkciók biztosítását, zavartalan működését, szolgáltatásaink biztonságának megőrzését és honlapunk továbbfejlesztését.
Önnek lehetősége van a sütik letiltására és a sütibeállítások módosítására. Ezt a bal oldalon található fülek használatával teheti meg.
Süti beállítások
Ezen sütik a weboldal használatát segítik. Ilyen süti például a sütibeállítások elmentése. Amennyiben ezt a sütit letiltja, a beállításokat nem tudjuk elmenteni, vagyis minden alkalommal, amikor weboldalunkat meglátogatja újra engedélyeznie kell vagy le kell tiltania a sütiket.
Amennyiben ezt a sütit kikapcsolja, a harmadik féltől származó sütiket sem tudja használni.
Harmadik féltől származó sütik
Vannak olyan sütik, amelyeket harmadik fél szolgáltat. Ezen a weboldalon a Google Analytics szolgáltatja a látogatottsági statisztikát, mely olyan névtelen információkat gyűjt össze, mint a webhely látogatóinak száma, a legnépszerűbb oldalak, megmutatja hogyan használják a látogatók a honlapot. Ezek a sütik személyes adatot nem tartalmaznak.
Ezen sütik nyomon követik a felhasználókat, hogy a számukra releváns tartalmat, hirdetést mutathassanak.
Szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal használatát segítik, biztosítják az alapvető funkciókat, ezek nélkül a weboldal nem tud helyesen működni. Lehetővé teszik olyan információk megjegyzését, mint például a választott nyelv, kosár tartalma, az oldal működéséhez feltétlenül szükséges munkamenetek (session sütik) vagy a weboldal kinézete. Ezek a sütik személyes adatokat nem tartalmaznak. Az oldal működéséhez feltétlenül szükségesek, ezért nem kikapcsolhatók. Ezen sütik használatát az oldal használatával elfogadom.
A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk látogatóinknak és hatékonyabbá tegyük weboldalunk működését.
Az alábbi linken tekintheti meg, hogy milyen sütiket használunk beállítások.