Amikor a megmentettből válik a legjobb segítő
Találkozás Barankai Erzsébettel, a MOMSZ titkárával
Egy alkalommal lezáratta a négysávos utat az egri színház előtt, olyan embert mentett meg ezzel, akinek öt százalék esélye volt a túlélésre. Több mint 12 évvel ezelőtt vált mentésirányítóvá Barankai Erzsébet. Az egyesület motorjait bemutató sorozatunk második részében a MOMSZ titkárával, mindenki Lujzijával beszélgettünk.
Tőle indul a segítség
– Egyértelmű, hogy mit szeretek legjobban a munkámban: azt, hogy segíthetek az embereknek. Amikor felveszem a telefont, nem tudom, mi történik majd, ahogy azt sem, mit mondanak a vonal másik felén lévők. Ez elképesztő kihívás – mondja Barankai Erzsébet Lujzi, milyen érzés valamivel több mint 12 éve mentésirányítóként dolgozni.
Épp akkor lépett be a mentőszolgálatba, amikor külön vált az irányítás a vonulástól, izgalmas időszak találta meg, egy sürgősségi osztályról érkezett erre a területre. Kezdetben betegfelvevőként tevékenykedett, utána került az irányításhoz.
Jó érzés, hogy tőlem kezd el működni a segítségnyújtás. Nálam indul útjára a folyamat, aminek a végén érkezik az ellátás a bajba jutottakhoz – avat be abba a Bajtársnő, hogyan tekint a saját szolgálatára.
A lezárt négysávos esete
A legemlékezetesebb esete Egerben történt, amikor rosszul lett egy férfi. A bejelentés alapján is lehetett tudni, hogy nagy baj van, de olyan mentőegység nem állt rendelkezésre, amely megfelelő ellátást tudott volna nyújtani. Ezért egy mentőgépkocsi személyzetéhez ült be egy szabadnapos mentőtiszt. Ő a helyszínre érve jelezte, azonnal kórházba kell kerülnie a betegnek, ezért Erzsébet egy mentőhelikoptert indított útjára.
Megkérte a rendőrséget, valahol a közelben zárják le a forgalmat. Ezt az egri színház előtti négysávos úton sikerült megtenniük, ott tudott leszállni a helikopter. Akkor derült ki, hogy olyan ritka szívbetegségben szenved a férfi, amelynek mindössze öt százaléka nem végződik halállal. A betegnek így sikerült időben állapotának megfelelő ellátást kapnia Miskolcon, majd Budapestre került. Azóta is jól van.
– Ha érdekes, különleges eset történik, akkor előfordul, hogy utánakérdezek, mi történt a beteggel. De erre nincs rá igazán időnk, maximum a szabadnapomon tudok érdeklődni. A napi események azonban jellemzően másfelé sodornak – mondja arra a kérdésünkre, mennyire jellemző a szakmában a betegek életútjának követése.
Hiányzik a megbecsültség
–Sok nehézsége van a szakmánknak, sajnos több kudarc, mint sikerélmény ér bennünket. Valami azonban mégis hajt: ha tíz emberből csak egynek segítek, azért már érdemes dolgozni. A szakmánkat sajnos nem becsülik kellőképp, sem a munkáltató, sem a társadalom, sem pedig az állam. Azután léptem be a szakszervezetbe, hogy segítségre szorultam, a MOMSZ pedig megoldotta a gondjaimat 2016-ban. A folyamat során döntöttem úgy, hogy magam is csatlakozok. Akkoriban zajlottak az úgynevezett „pótlék perek”, de Heves megyében abban az időszakban szinte senki sem volt tagja a szakszervezetnek. Miután elkezdtem a munkát a MOMSZ-ban, sokat beszélgettünk a Bajtársakkal, meséltem nekik az egyesületről, így lettem én a megyei vezető. Tavaly pedig a szervezet titkára – mondja Barankai Erzsébet.
A mindenki által csak Lujziként ismert Bajtársnő jelenleg az élet- és balesetbiztosítást intézi az ország egész területén a MOMSZ tagjainak. Természetesen sok mással is fordulnak hozzájuk, ők pedig igyekeznek mindenkin segíteni.
Csak együtt sikerülhet!
A titkárnak azonban nincsenek túl jó tapasztalatai az emberek hozzáállásával kapcsolatban, ha szóba kerül a szakszervezetiség. Mint mondja, van egy régi, rossz beidegződés, amely szerint hiába fizetnek tagdíjat, nem kapnak cserébe semmit, legfeljebb egy szaloncukrot év végén. Ez szerinte biztosan nem tud megváltozni rövid időn belül, de ők sokat dolgoznak rajta. Pedig mindenkinek látnia kell, hogy van egy szakszervezet, ami végre nem a munkáltatót, hanem a munkavállalót szolgálja.
– Az összefogásban rejlik az erő. Egy ember nem tudja elérni, amit sokan viszont igen, egy embert lehet bántani, százat már nem. Félreértés ne essék, mi nem a munkáltató ellen szeretnénk fellépni, nem akarunk velük harcolni. Mi velük és az ő érdekükben is szeretnénk dolgozni, ez pedig csak együtt sikerülhet – mondja Barankai Erzsébet.
