A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) 2026. május 29-én tartotta meg éves közgyűlését, melynek helyszíne az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatóságának díszterme volt.
A 2026. évi országgyűlési választásokat követően olyan új politikai és szakpolitikai környezet kialakulása körvonalazódik, amely a munkavállalói érdekképviseletek működését, szerepét és társadalmi súlyát közvetlenül is érintheti. Az elnökség álláspontja szerint az új kormányzati struktúrával, valamint az Országos Mentőszolgálat megújuló vezetésével történő együttműködés, szakmai párbeszéd és partneri kapcsolat kialakítása a Szövetség jövőbeni működése és a mentődolgozók érdekeinek hatékony képviselete szempontjából kiemelt jelentőséggel bír.
Az OMSZ-nál működő szakszervezetek közül a MOMSZ rendelkezik a legnagyobb tagsággal, amelyre figyelemmel a Szövetség a mentődolgozók érdekképviseletében országos szinten meghatározó szerepet tölt be. Az elnökség álláspontja szerint a Szövetség további megerősítése, országos működésének fejlesztése, valamint a tagsággal történő közvetlenebb és szervezettebb kapcsolattartás biztosítása érdekében indokolttá vált a Szövetség szervezeti struktúrájának átalakítása, korszerűsítése és országos működési rendszerének megerősítése. Ennek okán a közgyűlés új szervezeti struktúrát fogadott el, amelyben az elnökség átalakult, továbbá kialakításra került a megyei küldöttek rendszere.
Az elnökség tagjai a következőképpen kerültek megválasztásra:
Elnök
Lengyel Tibor
mobil: 06 20 276 8007,
e-mail: lengyel.tibor@momsz.hu
Stratégiai alelnök
Zsupos Sándor
mobil: 06 30 575 1610,
e-mail: zsupos.sandor@momsz.hu
Operatív alelnök
Juhász Gyula
mobil: 06 30 586 9438,
e-mail: juhasz.gyula@momsz.hu
Küldöttek:
Bács-Kiskun vármegyei küldött:
Szép Péter Csaba
mobil: 06 20 987 2446
e-mail: szep.csaba@momsz.hu
Baranya vármegyei küldött:
Grunda János
mobil: 06 30 860 2722
e-mail: grunda.janos@momsz.hu
Békés vármegyei küldött:
Kovács László
mobil: 06 20 228 8528
e-mail: kovacs.laszlo@momsz.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei küldött:
Gulyás Ákos
mobil: 06 30 811 0710
e-mail: gulyas.akos@momsz.hu
Győr-Moson-Sopron vármegyei küldött:
Horváth Norbert
mobil: 06 30 159 3026
e-mail: horvath.norbert@momsz.hu
Hajdú-Bihar vármegyei küldött:
Vári-Marton Médea Viktória
mobil: 06 30 441 1149
e-mail: marton.medea@momsz.hu
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei küldött:
Csábi József
mobil: 06 30 083 4423
e-mail: csabi.jozsef@momsz.hu
Pest vármegyei küldött:
Balogh Ernő
mobil: 06 20 335 7211
e-mail: balogh.erno@momsz.hu
Somogy vármegyei küldött:
Szita János
mobil: 06 20 544 6773
e-mail: szita.janos@momsz.hu
Veszprém vármegyei küldött:
Kubik László
mobil: 06 20 381 3137
e-mail: kubik.laszlo@momsz.hu
Zala vármegyei küldött:
Kovács-Boros Renáta
mobil: 06 30 262 2021
e-mail: boros.renata@momsz.hu
A további megyékben és Budapesten zajlik a küldöttek kiválasztása, melynek kapcsán folyamatosan várjuk bajtársaink jelentkezését a https://momsz.hu/tisztsegviselo-valasztas/ oldalon.
A Közgyűlés határozott a MOMSZ székhelyének változásáról is, amely az OMSZ hozzájárulása alapján a továbbiakban a 1134 Budapest, Mohács utca 22-24. címen lesz. Emellett a munkáltató iroda helységet is biztosít szövetségünknek a 1135 Budapest, Róbert Károly körút 77. szám alatti főigazgatósági épület földszintjén.
A közgyűlés megerősítette, hogy a MOMSZ jogi képviseletét továbbra is a Kusper Ügyvédi Iroda lássa el. Az elfogadott változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt a közgyűlés egyhangúan jóváhagyta.
A korábbi közgyűlési határozatnak megfelelően döntés született a Női- és a Mentőgépkocsi-vezetői tagozatok elindításáról is, melyeknek vezetői Vári-Marton Médea és Balogh Ernő bajtársak. A tagozatok működéséről tagjaink részére hamarosan részletes tájékoztatást adunk.
Budapest, 2026. június 10.
Lengyel Tibor s.k.
elnök