Illés István: Az aktív szakszervezeti tag realista
Nagy port kavart, a mentésirányítás gondjairól szóló interjúja után Illés István arról is beszélt, hogy a Bajtársak legnagyobb gondja még mindig a bérezés. A MOMSZ ügyvezető alelnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy változást csak együtt, erőt képviselve lehet elérni, ezért arra kéri a kollégákat: lépjenek be a szakszervezetbe.
„A Bajtársak legnagyobb gondja jelenleg is az alacsony bérezés. A világjárvány okozta túlórák miatt ugyan emelkedtek a fizetések, de ez csak átmeneti állapot. Továbbra is kell másod-harmadállást vállalnunk, én például orvosi ügyeleten dolgozom” – mondja Illés István, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) ügyvezető alelnöke arról, mit tart jelenleg Bajtársai legnagyobb problémájának.
31 éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, kezdetben kivonuló mentőápolóként, 2006-tól az irányításban dolgozik, jelenleg mint mentésvezető Salgótarjánban. A megyei állomáson a betegutakat és a mentést szervezi Nógrád megyében.
Egyszerű a képlet
Szerinte egyszerű a képlet: tiszteséges bérezés, kielégítő juttatások lehetővé teszik, hogy a szabadidő a családé, a pihenésé legyen, a munkakedv és teherbírás regenerálódjon. Ha azonban a mentődolgozók a másodállást kényszerből végzik, a megélhetésük biztosítása céljából, akkor kizsákmányolják magukat, lemaradnak a magánélet fontos eseményeiről, idejüket a pihenéstől, a családtagjaiktól veszik el. Pusztán a létfenntartásról szól majd az élet.
A bérekkel függ össze az is, hogy egyre kevesebben dolgoznak a mentőszolgálatnál, az emberhiány érezteti hatását. Illés István interjúja nagy port kavart, nemrég a beszélt arról ugyanis a Very Important Planet portálnak, hogy úgy fél éve olyan sok a budapesti segélyhívás, de olyan kevés a mentésiránytó, hogy előbbiek az ország minden pontjára „átcsorognak”. Az ilyen, átcsorgónak nevezett hívások addig vándorolnak, amíg valahol kezelni tudják a szabad kapacitás függvényében.
Rossz helyzetben a mentésirányítók
Kezdetben csak néhány kijelölt megyébe kerültek át hívások, de mostanra mindegyikbe jut, teljesen véletlenszerűen. Az alelnök elmondása szerint a rendszerben a legnagyobb probléma az időveszteség. Átcsorgó hívás esetén a mentésirányító rögzíti a bejelentő elérhetőségét, a helyszínt, a telefonszámot. Ezt úgy teszi, hogy egy kikérdezésen már túl van a bejelentő a 112-es hívásfogadó központ által. Erről készít egy adatlapot, lezárja, majd átküldi a budapesti irányítócsoportba, oda, ahová irányult volna az eredeti a hívás. Ott, amikor valaki felszabadul, átveszi az adatlapot, indítja mentőautót, esetleg visszahívja a bejelentőt, mert még kérdése van. Utóbbi leginkább olyankor fordul elő, amikor valaki olyan helyszínre kér segítséget, amit a vidéki kolléga nem ismer. Mint az alelnök mondta, „fogalma sincs arról, hogy található például Mari néni kocsmája a XVII. kerületben”. Így rendkívül értékes idő vész el, ami a betegek ellátását hátráltatja. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint az ok egyértelműen a hívások mennyisége és az azt fogadók száma közti aránytalanság.
Illés Istvánék a lehető legtöbb csatornán igyekeznek eljutni a Bajtársakhoz, hogy minél többen megismerkedhessenek a szakszervezettel. Napi szinten foglalkoznak a kollégák gondjaival, számtalan esetben sikerül egy-egy ügyet megnyugtatóan rendezni. Ez legtöbbször a háttérben, csendben folyó munka, csak az érintettek tudnak róla.
Mindennapos anyagi gondok
„A kollégák jelentős része azonban azt gondolja, hogy a mindennapi élethez még elég, amiben részesül, jobb ha csöndben marad nehogy ezt is elveszítse. Azzal viszont számolniuk kell, hogy ez az állapot nem biztos, hogy tartósan megmarad. Ezért tenni kell, méghozzá sokat. Az aktív tag realista. Tisztában van saját értékével, szeretne a munkája, ideje fejében tisztességes bért kapni, jobb munkakörülményeket teremteni, jobb életet magának és szeretteinek. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy egy szakszervezet nem tud azonnali béremelést, jobb munkakörülményeket elérni. Ez csak együtt sikerülhet” – vallja az alelnök.
