112

Hogyan hívhat mentőt?

„Az emberek hálája a legjobb a szolgálatban”

A MOMSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetője szerint már az is nagy előrelépés lenne, ha sikerülne elérni, hogy a Bajtársaknak ne kelljen harmad-, csak másodállást vállalniuk a megélhetésükért. Benicsák István szerint a kollégák azonban félnek és alig mernek csatlakozni az érdekképviselethez, pedig csak együtt lehet változást elérni

 

Boszorkányüldözés a MOMSZ ellen

 

2015-ben csatlakoztam a MOMSZ-hoz, sajnálom, hogy csak ilyen későn léptem be, de a régióban az OMSZ korábbi vezetése próbált bennünket ellehetetleníteni. Mindenféle retorziót helyezett kilátásba annak, aki be mer lépni a szakszervezetbe” – kezdi az érdekvédelmi egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetője, hogy miért nem a megalapításkor csatlakozott.

Benicsák István korábban édesapja unszolására – aki munkaügyi szakemberként sosem értette, mi a passzivitása oka a szakszervezetek ellen – beadta a kérelmet, de mint mondja, akkora boszorkányüldözés zajlott a MOMSZ ellen, hogy meggondolta magát. Szerinte óriási hibát követett el ekkor, amit a mai napig bán. Az itt töltött évek alatt olyan embereket ismert meg a vezetésben, akik bátrak, semmitől sem riadnak vissza, mindig a jog mentén dolgoznak, rengeteget tanult tőlük.  

„Nem olcsó, Bólogató Jánosok vagyunk! Velünk számolni kell. Nem egy zacskó szaloncukrot nyújtunk a Bajtársainknak. A vezetőnk, Kusper Zsolt munkajogász, tehát a jogi problémák megoldása házon belülről érkezik, valamint a szociális segítség mellett egyre több lehetőség várja tagtársainkat! Kedvezményes vásárlás, üdülés, tankolás mellett folyamatos tárgyalások folynak egyéb források kiaknázására is. Mindezt havi 900 forintért cserébe, ami jóval csekélyebb összeg és cserébe több segítség jár, mint a házi egyesületnél” – mondja Benicsák István.

 

 

Nehéz a motiváció

 

A mentődolgozó szerint ennek ellenére nehéz a többi Bajtársat motiválni, mert egész egyszerűen félnek. Azok a vezetők, akik a MOMSZ ellen hangolták az embereket ebben a régióban, mára eltűntek, de országos ügyekkel foglalkoznak. Mint mondja, haragjukat és frusztráltságukat sajnos nagyobb szinten élik ki. Ez a megyében azt eredményezte, hogy az új vezetéssel békés viszonyt sikerült kialakítani, és a Bajtársak sajnos megelégszenek ennyivel. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy nem feltétlenül helyi szinten vannak gondok, hanem országosan. Így aztán stagnál a létszám.

„Hiába hangsúlyozzuk a MOMSZ részéről, hogy csak bérkiegészítést kapunk, nem bérfejlesztést. Csendben maradnak, nem mernek mozdulni, inkább másod- és harmadállást vállalnak, hogy meg tudjanak élni. A mi tiszalöki állomásunkon többeknek nem emelkedett a bére, mivel a munkáltató a béremelés után eltörölte a bérkiegészítést, így ugyanannyit kapnak, mint az emelés előtt. Ők sem mernek belépni, pedig minél többen vagyunk, annál nagyobb dolgokat lehetne elérni. Már az is nagy eredmény lenne, ha ezeknek az embereknek nem kellene harmad-, csak másodállást vállalniuk – hangsúlyozza Benicsák István. Hozzáteszi, neki is kellett pluszmunkát vállalnia, nem az egészségügyben, műszaki területen dolgozik.

 

Függetlenek az OMSZ-től

 

A megyei vezető hangsúlyozza, a MOMSZ teljesen független a munkáltatótól. Valamennyi mentődolgozó érdekeit nézik, nem csak a szakszervezeti tagokét. Tekintettel vannak a vezérigazgatóra és a fizikai munkásra is. Erre az OMSZ házi szakszervezeténél szerinte nem volt és a mai napig nincs példa. Hangsúlyozza, az ott tevékenykedő emberek lejáratták az érdekvédelem fogalmát, ez is nehezíti a MOMSZ dolgát, mert a Bajtársak bizalmatlanok velük szemben.

A megyei vezető húsz éve dolgozik a MOMSZ-nál, kezdetek óta mentőgépkocsi-vezető, bár ápolói szakmája is van. Mint mondja, minden eset pozitív emlék, ahol sikerrel járnak, így nem tudná megnevezni a legszebb élményét.

 

A felejthetetlen hála

 

„Felejthetetlen élmény egy sikeres újraélesztés, de az is, ha stabil állapotba tudunk helyezni egy beteget, akiről a háziorvosa gyakorlatilag már lemond, mire mi odaérünk. A legjobb érzés azonban az, amikor a beteg bejön a mentőállomásra és megköszöni, hogy megmentettük az életét. Nemrég egy nagymama hozott be egy tálca süteményt, mert segítettünk az unokáján. Őszintén szólva nem is emlékeztem az esetre, mert annyi munkánk van. A hölgy háláját azonban sosem felejtem el, az teljesen biztos.”

Hogyan csatlakozhatsz?

  • 1

    Kérelem letöltése

    A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.

    arrow
  • 2

    Kérelem kitöltése

    Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.

    arrow
  • 3

    Kérelem beküldése

    Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére: 1593 Budapest, Pf. 708.

    arrow
  • 4

    Tagfelvétel visszaigazolása

    A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.