A rendszer alapvető hibáira világít rá a mentőautóban életét vesztő lajosmizsei férfi esete
Hiányzik a pszichés vizsgálat, nincs egy olyan kiválasztási rendszer, amelyből ki lehetne zárni azokat, akik egyszerűen alkalmatlanok erre a pályára.
Hiányzik a pszichés vizsgálat, nincs egy olyan kiválasztási rendszer, amelyből ki lehetne zárni azokat, akik egyszerűen alkalmatlanok erre a pályára.
A MOMSZ Dél-Alföldi Régiójának vezetője azon dolgozik, hogy a Bajtársakat ért, szolgálati jogviszonyból keletkező hátrányokat minél jobban orvosolni tudják. Nagy András szerint ha a koronavírus után megszűnnek a plusz juttatások, még a szinte minden Bajtár által vállalt másodállás sem jelent biztos megélhetést.
A létszám és a megfelelő szervezés hiányát tartja a sürgősségi ellátás jelenlegi legsúlyosabb problémájának a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Közép-magyarországi régióvezetője, akit a munkája szeretete ösztönzött arra, hogy tegyen valamit a Bajtársaiért. A szakszervezet tisztségviselőit bemutató sorozatunkban ezúttal Csorba Ákossal, budapesti mentőtiszttel ismerkedhetünk meg.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) új célokat fogalmazott meg saját maga számára, ezzel összefüggésben új tisztségviselőket választottunk. Legfőbb célunk továbbra is a munkavállalók védelme. Ehhez jelmondatunk nem változott: Csak együtt sikerülhet!
A mentődolgozók elvándorlásának megakadályozása, a bérek rendezése és versenyképessé tétele, továbbá az egészségügyi szolgálati jogviszonyváltással kialakult torz jövedelmi viszonyok kezelésére sürgős beavatkozásra van szükség a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) szerint. A szakszervezet ezért béremelési tervet dolgozott ki a bajtársak megsegítésére.
Lengyel Tibor megyei szakszervezeti képviselő esete pontosan mutatja meg, mi a rendszerszintű gond a magyarországi mentőszolgálat intézményével. A MOMSZ Pest megyei képviselőjét évek óta próbálja ellehetetleníteni a nagykátai mentőállomás vezetője, egyedi munkaidő beosztással, lejáratással, hangulatkeltéssel, leginkább szakszervezeti és a közösségért vállalt munkája miatt. Konfliktusuk odáig fajult, hogy a főnöke feljelentette őt és feleségét a helyi családsegítő szolgálatnál.
Az egészségügyi ágazatban súlyos bizalmi válság alakult ki. Az életünket, személyes mozgásterünket nemcsak a járvány, hanem a megkérdezésünk nélkül, sebtében megalkotott törvény is veszélyezteti.
Az alábbiakban az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény mentődolgozókat érintő legfontosabb kérdések megválaszolásával próbálunk rávilágítani a törvény hiányos és hátrányos rendelkezéseire.
Tavaly azt írtuk a mentők napja alkalmából, hogy a valódi szuperhősöket nem a moziban kell keresni, hanem a piros-sárga, kopott, gyakran saját kézzel mosott jelmezek mögött. Szavainkat akkor is komolyan gondoltuk, és időszerűek is voltak. Azt azonban nem sejtettük, hogy egy év után még inkább aktuálisabbá válnak.
Egy hónapja működik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Vodafone és a csehországi Medical Information Technologies közös fejlesztése, az ÉletMentő. Az okostelefonos alkalmazás már bizonyított, ezért mindenkinek azt javasoljuk, azonnal töltse le!
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke azért vett részt a szakszervezet megalapításában, mert szeretett volna tenni valamit az egészségügy javításáért. Tillinger Péter azóta már az oktatásért tesz meg mindent iskolaigazgatóként.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) a Bajtársak segítségével szedte össze, milyen fontos dolgokra figyeljen az, aki mentőt hív, vagy rohamkocsival, Bajtárssal találkozik. Sorozatunk első része következik, még várjuk a véleményeket, egyedi eseteket, amik mindenki számára tanulságként szolgálhatnak.
1
A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.
2
Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.
3
Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
1044 Budapest IV.,
Fiumei út 18/A. Fszt.2.
4
A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.