112 Hogyan hívhat mentőt?

Nógrád megyében a mentődolgozók felének nem emelkedett a bére

Egységben az erő! – vallja Szőke Imre, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Nógrád megyei vezetője. A Bajtárs szerint az, hogy sokaknak valójában nem, vagy csak kis mértékben, emelkedett a bére, csak egy a sok gond közül, ami őket érintik.

Peresztegi Andrea: A csodát a bajtársaim viszik véghez

A MOMSZ Fejér megyei vezetője szerint a mentődolgozók legnagyobb gondjai között az alacsony bérezés, a munkaruhával kapcsolatos problémák és a megbecsülés hiánya szerepel. A mentésirányító az egész rendszeren változtatna és jobban tájékoztatná az embereket a segítséghívás módjáról. A szakszervezeti vezetőket bemutató sorozatunk folytatódik. 

„Még mindig magunknak mossuk a munkaruháinkat”

A mentők új ruhájának nagy részét maguknak kellett átszabniuk, hogy dolgozni tudjanak benne. A MOMSZ Hajdú-Bihar megyei vezetője nem érti, hogy mentőkocsik felszerelése sok esetben igen szegényes. Kiss György a Bajtársak az egyik legaggasztóbb problémájának a korkedvezményes nyugdíj eltörlését tartja.

Átvágott bajtársak: rengeteg mentődolgozónál csak látszólagos a béremelés

Nyolc százalékos, egészségügyi dolgozókat érintő béremelést jelentett be a kormány július elsején. Annak azonban, akinek az alapilletménye eddig nem érte el a garantált bérminimumot, egy fillérrel sem jár több. Hogy ez pontosan hány mentődolgozót érint, azt nem lehet tudni.

HOGYAN CSATLAKOZHATSZ?

1

Kérelem letöltése

2

Kérelem kitöltése

3

Kérelem beküldése

4

Tagfelvétel visszaigazolása