Horváth János: Nem kell mindenkinek az első sorban csatázni

A MOMSZ megyei vezetőit bemutató cikksorozatunk következő részében Horváth Jánossal beszélgetünk. A Siófokon dolgozó Bajtárs szerint az is nagy lépés az érdekképviselet szempontjából, ha valaki szakszervezeti taggá válik.

Elcsépelt fogalom

„A régi szakszervezet sajnos lejáratta az érdekképviselet fogalmát, mert nem törődik megfelelően a Bajtársakkal. Elutasítja a kéréseket és minden tekintetben kiszolgálja a munkáltatót. Azért is léptem be a MOMSZ-ba, mert nem éreztem egységesnek a mentőszolgálatot, szerettem volna hozzájárulni, hogy javuljon a helyzet” – mondja a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Somogy megyei vezetője.

Horváth János szerint a munkáltató rosszul bánik a MOMSZ-szal, nem engedik be például az állomásvezetői értekezletre, pedig az ő érdekképviseletük az, amely valójában tenni tudna a Bajtársakért. A mentő szakápoló a szövetségnek a megalapítása óta tagja, mint mondja, működik végre egy szakszervezet, amelyik kiáll a dolgozók érdekeiért. Ebbe a jogi segítség, a tanácsadás, de gyakorlatilag bármilyen probléma megoldása is beletartozik, büszke rá, hogy bármivel meg lehet őket keresni. Ráadásul a tagdíj egy doboz cigaretta árába sem kerül havonta, és ezért éjjel-nappal segítség jár.

„1984. június 8-án léptem be a mentőszolgálatba. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert fontos élmény volt az életemben, minden vágyam ez volt. Több lehetőségem is adódott, hogy elmenjek, pályát váltsak, de inkább maradtam, mert boldoggá tesz ez a munka, akármilyen nehéz is. Több problémával küzdünk, melyek közül a legnagyobb talán a bérezés. Sok betegtől hallottuk vissza, hogy sokat keresünk, mert mostanában emeltek. Ez egyszerű félretájékoztatás, a legtöbb Bajtárs fizetésében szó sincs nyolc százalékos emelésről. Volt, akinek kinyomtattuk a bérpapírunkat, ekkor igencsak ledöbbentek” – mondja a szakápoló.

400 ezer nettó

Horváth János szerint valójában 350-400 ezer forintos nettó fizetést érdemelnének, mert minden nap életveszélynek teszik ki magukat. Gyakorlatilag bármilyen fertőzést hazavihetnek, bármikor elütheti őket egy kocsi az autópályán. Ezt szerinte nem sok ember csinálná végig a mentőkön kívül.

Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy alapvetően nem a honoráriumért dolgoznak, mert akkor már mindenki rég elhagyta volna a pályát. Még csak nem is az elismerés a cél. Ha az lenne, nem sok örömet találna a munkájában, mert a munkáltatótól elmondása szerint a 35 év alatt egyetlen jó szó vagy dicséret sem érkezett.

„Két olyan tömegbalesetnél jártam, ahol több halálos áldozat is volt. A másodiknál én irányítottam a mentést. Legalább annyit elvártam volna, hogy megkérdezzenek a tapasztalataimról, hogy átadhassam a tudásom, de senki sem kérdezett semmit a vezetőségből. Pedig a könyvekből nem lehet felkészülni az ilyen szituációkra. A kollégák úgy tanulnak egymástól, ha elmesélik egymásnak a különböző eseteket, az élményeket, a hibákat, ezt mi egymás között meg is tesszük, de nincs semmilyen szervezett formája” – hangsúlyozza a Bajtárs.

Csak együtt sikerülhet!

Az érdekképviseleti vezető szerint a kollégák hozzáállásával az a gond, hogy sokan elvárják, helyettük kaparják ki a gesztenyét, pedig szerinte csak akkor tudnak sikeresek lenni, ha minél többen összefognak. Hozzáteszi, nem kell az első sorban harcolni, a puszta tagság is nagy dolog, mert a nagy létszám erőt mutat. Igaz, egyre többen lépnek be a MOMSZ-ba, de ez még kevés. Mint mondja, csak akkor tudnak változást elérni bérezés, felszerelés vagy éppen a ruházkodás terén, ha összefognak, mert csak együtt sikerülhet.