„Az emberek hálája a legjobb a szolgálatban”
A MOMSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetője szerint már az is nagy előrelépés lenne, ha sikerülne elérni, hogy a Bajtársaknak ne kelljen harmad-, csak másodállást vállalniuk a megélhetésükért
A MOMSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetője szerint már az is nagy előrelépés lenne, ha sikerülne elérni, hogy a Bajtársaknak ne kelljen harmad-, csak másodállást vállalniuk a megélhetésükért
A MOMSZ megyei vezetőit bemutató cikksorozatunk következő részében Horváth Jánossal beszélgetünk. A Siófokon dolgozó Bajtárs szerint az is nagy lépés az érdekképviselet szempontjából, ha valaki szakszervezeti taggá válik.
Egységben az erő! – vallja Szőke Imre, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Nógrád megyei vezetője. A Bajtárs szerint az, hogy sokaknak valójában nem, vagy csak kis mértékben, emelkedett a bére, csak egy a sok gond közül, ami őket érintik.
A MOMSZ Fejér megyei vezetője szerint a mentődolgozók legnagyobb gondjai között az alacsony bérezés, a munkaruhával kapcsolatos problémák és a megbecsülés hiánya szerepel. A mentésirányító az egész rendszeren változtatna és jobban tájékoztatná az embereket a segítséghívás módjáról. A szakszervezeti vezetőket bemutató sorozatunk folytatódik.
A mentők új ruhájának nagy részét maguknak kellett átszabniuk, hogy dolgozni tudjanak benne. A MOMSZ Hajdú-Bihar megyei vezetője nem érti, hogy mentőkocsik felszerelése sok esetben igen szegényes. Kiss György a Bajtársak az egyik legaggasztóbb problémájának a korkedvezményes nyugdíj eltörlését tartja.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége fotópályázatot hirdet Mentő Életképek címmel.
Nyolc százalékos, egészségügyi dolgozókat érintő béremelést jelentett be a kormány július elsején. Annak azonban, akinek az alapilletménye eddig nem érte el a garantált bérminimumot, egy fillérrel sem jár több. Hogy ez pontosan hány mentődolgozót érint, azt nem lehet tudni.
1
A MOMSZ-ba való belépéshez töltsd le a Dokumentumtárból a tagfelvételhez és a tagdíjfizetéshez rendszeresített nyomtatványt.
2
Kérjük, töltsd ki a letöltött Tagfelvételi kérelem és a munkáltató általi tagdíjfizetéshez a Megbízás tagdíj levonásra nyomtatványokat.
3
Az olvashatóan kitöltött, dátummal és aláírással ellátott belépési nyilatkozatokat juttasd el a MOMSZ postacímére:
1044 Budapest IV.,
Fiumei út 18/A. Fszt.2.
4
A csatlakozási dokumentumok benyújtását követően MOMSZ tagjává történő megválasztásod 15 napon belül e-mailben visszaigazoljuk.