112 Hogyan hívhat mentőt?

„Ha megszűnnek a koronavírus miatti túlórák, megint nagy gondok lesznek a fizetésekkel”

A MOMSZ Dél-Alföldi Régiójának vezetője azon dolgozik, hogy a Bajtársakat ért, szolgálati jogviszonyból keletkező hátrányokat minél jobban orvosolni tudják. Nagy András szerint ha a koronavírus után megszűnnek a plusz juttatások,  még a szinte minden Bajtár által vállalt másodállás sem jelent biztos megélhetést.

A Bajtársnők helyzetén javítana a Pest megyei régióvezető

A MOMSZ Pest megyei régióvezetőjének Legfőbb célja, hogy segítsen a mentőszolgálatnál dolgozó nőknek. Azért csatlakozott a szakszervezethez már az alapítás évében, mert azt látta, itt valóban tenni akarnak a Bajtársakért. A szövetség tisztségviselőit bemutató sorozatunkban ezúttal Krempaszky Zsanettel ismerkedhetünk meg.

A világjárvány előtt átlagosan mintegy 3000 kivonulás történt naponta, ma gyakori a 4000 feletti esetszám

A létszám és a megfelelő szervezés hiányát tartja a sürgősségi ellátás jelenlegi legsúlyosabb problémájának a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének Közép-magyarországi régióvezetője, akit a munkája szeretete ösztönzött arra, hogy tegyen valamit a Bajtársaiért. A szakszervezet tisztségviselőit bemutató sorozatunkban ezúttal Csorba Ákossal, budapesti mentőtiszttel ismerkedhetünk meg.

 

Régi célok, új eszközök: fontos megújuláson ment keresztül szakszervezetünk

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) új célokat fogalmazott meg saját maga számára, ezzel összefüggésben új tisztségviselőket választottunk. Legfőbb célunk továbbra is a munkavállalók védelme. Ehhez jelmondatunk nem változott: Csak együtt sikerülhet!

40 százalékos béremelést kér májustól a MOMSZ Orbán Viktortól

A mentődolgozók elvándorlásának megakadályozása, a bérek rendezése és versenyképessé tétele, továbbá az egészségügyi szolgálati jogviszonyváltással kialakult torz jövedelmi viszonyok kezelésére sürgős beavatkozásra van szükség a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) szerint. A szakszervezet ezért béremelési tervet dolgozott ki a bajtársak megsegítésére.

Semmibe vett szakszervezet, avagy a nagykátai állomásvezető, aki saját beosztottját panaszolta be a gyermekjóléti szolgálatnál

Lengyel Tibor megyei szakszervezeti képviselő esete pontosan mutatja meg, mi a rendszerszintű gond a magyarországi mentőszolgálat intézményével. A MOMSZ Pest megyei képviselőjét évek óta próbálja ellehetetleníteni a nagykátai mentőállomás vezetője, egyedi munkaidő beosztással, lejáratással, hangulatkeltéssel, leginkább szakszervezeti és a közösségért vállalt munkája miatt. Konfliktusuk odáig fajult, hogy a főnöke feljelentette őt és feleségét a helyi családsegítő szolgálatnál.

Köszöntő a mentők napja alkalmából

Tavaly azt írtuk a mentők napja alkalmából, hogy a valódi szuperhősöket nem a moziban kell keresni, hanem a piros-sárga, kopott, gyakran saját kézzel mosott jelmezek mögött. Szavainkat akkor is komolyan gondoltuk, és időszerűek is voltak. Azt azonban nem sejtettük, hogy egy év után még inkább aktuálisabbá válnak.

HOGYAN CSATLAKOZHATSZ?

1

Kérelem letöltése

2

Kérelem kitöltése

3

Kérelem beküldése

4

Tagfelvétel visszaigazolása